2017. augusztus 16., szerda

Csokis-meggyes piskóta

Hozzávalók:

6 db tojás
6 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál rétesliszt
1 evőkanál kakaópor
1 teáskanál sütőpor
fél üveg meggybefőtt
8 dkg étcsokoládé
1 teáskanál fahéj
4 teáskanál porcukor


Elkészítés:

A tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a tojássárgákat, a kakaóval és sütőporral elkevert lisztet. Óvatosan összekeverjük. Papírral kibélelt tepsibe öntjük, a tetejére szórjuk az apró darabokra vágott csokoládét és a kimagozott meggyet. 200 fokra melegített sütőbe helyezzük, majd a tüzet mérsékeljük 175 fokra és 15 perc után elzárjuk a sütőt, de fakanállal kitámasztjuk a sütőajtót és a tepsit még bent hagyjuk öt percig (tűpróba). Kivesszük a tepsit és megszórjuk fahéjas porcukorral a még meleg piskótát, így jobban magába vesz az ízét.

Forrás: Ízőrzők


2017. augusztus 5., szombat

Cékla télire - tartósítószer nélkül

Hozzávalók:

12 db kisebb cékla/2 kg
1,2 l víz
2 evőkanál só
20 dkg cukor
1 dl 20%-os ecet vagy 2 dl 10 %-os
egész köménymag üvegenként egy csipet


Elkészítés:

A céklákat alaposan megmossuk és héjastul egy óráig főzzük. Az üvegeket és a tetőket kiforraljuk, az üveget mikróban is csírátlaníthatjuk (2 perc). A vízbe beletesszük a sót, a cukrot és az ecetet. Ha a cékla megfőtt, megpucoljuk és karikákra vágjuk. Az üvegekbe teszünk egy-egy csipet köménymagot, rátesszük a céklát, majd a lével megtöltjük az üvegeket. Rácsavarjuk a tetőket. Egy fazékba konyharuhát teszünk és ráhelyezzük az üvegeket. Az üvegek háromnegyed részéig megtöltjük vízzel a fazekat. Felforraljuk a vizet és ha az üvegekben gyöngyözni kezd a víz, még főzzük 15 percig. Elzárjuk a tűzet és letakarva a fazékban hagyjuk másnapig hűlni, vagy száraz dunsztba  (pl. hűtőtáskába) tesszük. Két hét múlva érik össze.

Almapaprika télire

Hozzávalók:

3 kg almapaprika

2,25 l víz
4,5 dl 10% ecet
12,5 dkg kristálycukor
6,25 dkg só
egész köménymag
egész mustármag
egész koriandermag
egész feketebors
babérlevél
fél mokkáskanál borkén
fél mokkáskanál nátrium benzoát


Elkészítés:
A hideg vízbe keverjük az ecetet, a cukrot, a sót, a borként és a nátrium benzoátot. A paprikákat alaposan megmossuk, szárait levágjuk. Az üvegeket és a tetőket tisztára mossuk és kiforraljuk, vagy tető nélkül a mikróban teljes fokozaton 3 percig csírátlanítjuk.
Minden üvegbe teszünk egy-egy babérlevelet, egy-egy csipet köménymagot, mustármagot, koriandermagot és fekete borsot. Beletesszük a paprikákat és annyi levet szedünk rá, hogy ellepje.
A tetőt erősen rátekerjük és a kamra polcra helyezzük az üvegeket. Két hét múlva lehet fogyasztani.